Ismeretlen helyre elsőre mindig tiszta izgalom eljutni. Az ELTE ÁJK B épülete IV emelet — ki tudja melyik az A? — négy emelet lépcsőzést jelentett, amit frissen és vidáman, de szívdobogásban gazdagon sikerült teljesítenem. Annyira gazdagon, hogy érkezéskor a kávéra invitálását egészen könnyen vissza tudtam utasítani.

A 403-as terem egy aprócska, hosszúkás helyiség három meglehetősen nagy asztallal. Húsz egynéhány ember, pogácsa, üdítő, kivetítő. A Magyar Közgazdasági Társaság előadásai jellemzően ilyenek: szakmaiak, de emberiek. Nagy volumenű konferencia helyett inkább egy jó hangulatú, kötetlen szakmai délután.

Kézzel írt jegyzet, digitális jövő — gyönyörű kontraszt

A MKT rendezvény moderátora Zsakó Enikő, az OTP Bank ügyvezetőigazgató-helyettese. Kedvesen, némi bizonytalansággal a hangjában, kézzel írt jegyzetből olvasva vezette fel a digitális pénzforgalom témáját — ami egészen gyönyörű kontrasztot nyújtott ahhoz képest, amiről az este szólt. Luspay Miklós, az MNB pénzforgalomért felelős igazgatója jóval gördülékenyebb kommunikációval vitte tovább a fonalat, és az előadás ettől a ponttól egyértelműen felgyorsult.

1/5

Mi az MKT? A Magyar Közgazdasági Társaság a hazai közgazdászok legrégebbi és legnagyobb szakmai szervezete — előadásokat, szakmai vitákat és találkozókat szervez, tagjai jellemzően közgazdász végzettségű szakemberek és egyetemi hallgatók. Nem egy zárt klub: a célja a közgazdasági ismeretek terjesztése, és ezt meglehetősen komolyan veszi.

A számok, amik megleptek

A 2024/2025-ös prezentációs adatokat nézve: 100 forintból már 60-70 forint digitálisan kerül elszámolásra. 2030-ra 60 százalékos tranzakciós arányt terveznek — ami úgy tűnik egy egészen könnyen elérhető cél, mesélte óriási lelkesedéssel és széles mosollyal az előadó.

Ami annyira nem lepett meg: 3000 forint felett már jellemzően digitálisan fizetünk, ez alatt — egy kávénál — sokszor még mindig készpénzzel. Ami viszont igazán érdekes: 100 ezer forint felett csökken ez az arány. Ennek okán csak találgatni tudok mi lehet — valami szürke vagy fekete gazdasági szál okozhatja a hirtelen trendcsökkenést? Ez nem derült ki. Pedig megnéztem volna néhány húsbavágó statisztikát.

Az üzletekben az 50 százalékot is meghaladja már a digitális fizetések aránya. Én jóval magasabbra tippeltem volna — de nyilván a fővárosi közeg erősen torzítja a valóságérzékemet.

Egy másik érdekesség, ami COVID kapcsán jött elő: sokan mondták akkoriban, hogy ha vége a lezárásoknak, visszatérnek az emberek a készpénzhez. Nem ez történt. Ami jó az jó, és igazából baromira kényelmes.

2/5

Az MNB statisztikáiban is érdemes időnként mazsolázni — meglepően olvasmányos anyagokat kínál, ha az ember tudja mit keres. Nem kell közgazdász végzettség hozzá, csak egy kis kíváncsiság.

A bankváltós igazság, amit mindenki tud de senki nem tesz meg

Elhangzott egy mondat az előadáson, ami elég jól összefoglalja a helyzetet: hűségesebbek vagyunk a bankunkhoz, mint a feleségünkhöz. Jót nevettünk ezen, de azért ha átgondoljuk alaposan, a poén mögött komoly társadalmi probléma lapul. Az a bizonyos pénzügyi tudás és annak felszínessége. Ha egy rossz szolgáltatást drágán is megvesznek az ügyfelek, a banknak nincs érdeke fejleszteni — ez verseny szempontból sem egészséges.

Néhány éve én is váltottam bankot. Akkor volt először, hogy mélyebben használtam egy ilyen tematikus gyűjtőoldalt, ami számol, rendszerez és összehasonlít helyettem. Nem volt az életem legjobb napja — az egyik számla lezárása, a másik megnyitása, az átállás nem kevés óra ügyintézéssel járt. De nem bántam meg. A tanulság egyszerű: a kényelmetlenség átmeneti, a rossz konstrukció viszont évekig tart.

3/5

Bár több oldal foglalkozik bankszámla szűréssel (is), némi elfogultsággal a Bankmonitor.hu az ami nekem igazán beragadt, és segített. Biztos vagyok benne, hogy a Bank360.hu a Money.hu az MNB kisség fapados megoldása, a Biztosdontes.hu, és a Banknavigator.hu szintén tud segíteni, itt már a külső, a kezelhetőség az ami elviheti vagy meghozhatja a kedvünket.

Qvik — amit ingyen kínálnak, és szinte senki nem használ

Az este egyik legérdekesebb része a qvik bemutatója volt. Ez egy azonnali, QR-kódon vagy NFC-n alapuló fizetési megoldás, ami közvetlenül a banki applikációból működik — külön alkalmazás, külön regisztráció nélkül. A lényeg: törvényileg ingyenes minden lakossági ügyfél számára, és a kártyatársaságokhoz képest jóval olcsóbb megoldás a kereskedőknek is.

Beolvasod a QR-kódot, megnyílik a bankod appja, jóváhagyod az összeget — kész. Nincs extra felület, nincs ismeretlen rendszer.

Én eddig nem használtam, sőt nem is nagyon foglalkoztam vele, de az előadás után alig várom, hogy kipróbáljam.

4/5

Szerencsére van arra mód, hogy felfedezzük ezt a remekbeszabott fizetési lehetőséget, nem is kell olyan nagyon messzire menni, hiszen az MNB qvik oldalán, professzionálisan strukturálva magyarázza el miért jó ez nekünk, és miért éri meg mondjuk egy vállalkozásnak.

Nézz rá a bankodra

Egy ilyen előadást nagyobb volumenben is el tudnék képzelni — az anyag jó volt, az előadó hiteles, a hangulat pedig meglepően emberi egy szakmai eseményhez képest. Közel egy óra, ami semmiképpen nem telt haszontalanul.

Amit magammal vittem: a digitális pénzügyi megoldások nem a jövőre várnak — már itt vannak szinte a kamrában, és a legtöbbjük ingyenes vagy közel ingyenes. A kérdés csak az, hogy te aktívan használod-e amit a bankod kínál, vagy csak fizeted a számlát és nem látsz, nem hallasz és nem beszélsz.

Érdemes megnézni. Érdemes összehasonlítani. És ha a bankod nem nyújt eleget — érdemes váltani.

A digitális pénzügyek talán már nem annyira bonyolultak, nehézkesek mint az gondoljuk.

5/5

Neked melyik lesz a következő esemény amin részt fogsz venni? Események menüponton, dátum szerint vannak listázva a programok, és pillanatok alatt hozzá is tudod adni a naptáradhoz, hogy el ne felejtsd.

erosandras extremeportfolio.hu

Szerző: Erős András

2026. április 28.

Na, ha eddig eljutottál, akkor bizony ez a lista egészen kedvedre való volt, ne is tagadd! Igazán lehetsz annyira derék, hogy megosztod a személyes Facebook vagy LinkedIn oldaladon – Egy kattintás neked, egy hatalmas lökés a blognak.

Ami érdekelhet

Kis terem, nagy titkok: Amit a bankod nem akar, hogy tudj: mindig lehet olcsóbban
Kis terem, nagy titkok: Amit a bankod nem akar, hogy tudj: mindig lehet olcsóbban
Lightyear ETF-lista 2025 — kategóriák, TER-mutatók és osztalékfizető státusz egy táblázatban
Lightyear ETF-lista 2026 — kategóriák, TER-mutatók és osztalékfizető státusz egy táblázatban
digitálistermék a
Könyvek, amikért nem fizettem: A reggeli rutinom és a nagy "ingyen-ebéd" trükk