Befektetési szempontból szeretjük magunkat jéghideg, racionális gépnek gondolni, de az igazság az, hogy néha egy egyszerű telefonhívás többet ér, mint egy túlzsúfolt jelentés. Az egész történet úgy indult, hogy éjszaka, szinte az utolsó pillanatban tudtam meg: közgyűlést tart az STRT Holding. Lightyear-felhasználóként a rendszer „láthatatlan” részvényese vagyok (nincs KELER-elszámolás, nincs hivatalos meghívó), de gondoltam, teszek egy próbát, mint tartalomgyártó részvényes.

Este fél tizenkettőkor dobtam egy levelet a vezetőségnek. Reggel 7:30-kor (!) maga Tóth István (Befektetői kapcsolattartó) hívott fel: semmi akadálya, jöjjek nyugodtan. Ez volt az a pont, ahol éreztem: itt nem a megszokott, távolságtartó, „balkáni” cégvezetéssel van dolgom, hanem egy nyugatias, közvetlen mentalitással.

Mennyire befolyásolja ez a befektetési döntésemet? Nos, amennyiben ez a típusú odafigyelés más területeken is jellemző, akkor bizony igen.

A káosz és a vízió találkozása

Létszámhiány! Ez az én formám: alig kezdődött el, már véget is ért az éves közgyűlés. Pontosabban: egy óra csúszással indul újra, mert a döntéshozatalhoz szükséges részvényesi arány alacsony volt. Aztán a késve érkező Bognár "FIRE" Balázs körülményes regisztrációja sem tette gördülékenyebbé a folyamatot, de amint Petyáék átvették a szót, a zavar a térből eltűnt, és áramlott a pozitív vízió.

A cél világos: nemzetközi sikerre érdemes magyar cégeket találni és nevelni. A számok pedig mutatják az építkezést: 114 portfóliócég, 200 társbefektető és 2,7 milliárd forintnyi kihelyezett forrás. Magyarországon, ahol a kisvállalati tőkeinjekció olyan ritka, mint a fehér holló, ez a fajta „szőnyegbombázó” diverzifikáció nemcsak okos, hanem az egyetlen járható út a kockázat porlasztására.

1/5

Ha a szándékosan szűkre szabott adatokkal nem vagy megelégedve, az STRT oldalán megnézheted milyen módon épülnek és kapcsolódnak össze az üzletágak.

Amikor a számok elkezdenek beszélni

Bár az STRT Holding jelenleg egy „gyűjtögető” és/vagy „nevelő” szakaszban lévő fiatal tőzsdei vállalat, az oktatási lábuk, a Kürt Akadémia integrációja már most is mutatja az erőt. A tantermi oktatások bevételei a 2020-as 29 millióról 2025-re 400 millió forintra nőttek. Ez nemcsak egy szép grafikon; ez látlelet a hazai cégvezetők tudásszomjáról (vagy tudáshiányáról). Bár a portfólió 89%-a hazai, az USA és az EU irányába való kacsintgatás jelzi, hogy a srácok nem akarnak megrekedni a határnál. Exitek már voltak, de az igazi aratás még odébb van – ez egy türelemjáték, amit transzparenciával próbálnak elviselhetővé tenni.

2/5

A Kürt Akadémia az a hely, ahol a magyar cégvezetőkből végre stratégákat faragnak. Komplex hátterükkel pont ott avatkoznak be, ahol a leginkább fáj: a vezetés módszertanánál.

A Lightyear-paradoxon: Tulajdonos vagy, vagy csak vendég?

Itt kell megállnunk egy ásónyomra, mert van egy tüske, ami utólag kezdett el igazán szúrni. Az STRT korábban beszállt a Lightyear brókerbe befektetőként, mégis, aki ezen a platformon veszi az STRT részvényeit, az jogilag „senki” a közgyűlésen: nincs KELER-regisztráció, nincs szavazati jog. Bár a Lightyear a TBSZ-t ügyesen megugrotta, ez a technikai elszámolási hiányosság több mint egyszerű kényelmetlenség. A magyar tőkepiaci múlt (és a bedőlt brókercégek emléke) megtanította nekünk: az a tiéd, ami a neveden van.

Kicsit visszás, hogy pont egy ilyen modern szemléletű cég esetén kell „sajtómunkatársként” bekéredzkednem az ilyen közgyűlésekre. Ezen a fronton még van dolga az észt csapatnak, ha valódi bizalmat akarnak építeni a kisbefektetőkben.

3/5

Mi a KELER? Az hivatalos oldalról másolva: "A KELER Zrt. Magyarország egyetlen központi értéktára, szakosított hitelintézet, 1993-ban jött létre, tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde."

Pogácsa van, networking nincs

A közgyűlés hivatalos része pont olyan volt, amilyennek lennie kell: cirádás paragrafusok, szavazólap-emelgetés és 90 percnyi tömény információ. A szavazás utáni úgy tíz perccel a társaság szétrebbent. Lehetőség lett volna kérdezni, de a formális keretek között senki nem ragadta meg a képzeletbeli mikrofont. Pedig a bizalom nem a prezentációs diákon, hanem kávé és pogácsa mellett, kötetlen beszélgetésekben épül.

Azt meg kell említenem, hogy nem voltunk olyan nagyon sokan, úgyhogy az a néhány fő, valóban gyorsan el tudott fogyni.

4/5

Ne várd meg a következő közgyűlést: a STRT befektetői klubok pont azért vannak, hogy ne csak egy Excel-táblát láss magad előtt. Ha még csak tapogatózol, itt szívhatod magadba a legtöbb infót – sallangmentesen.

A tanulság: Menj el, kérdezz, légy jelen!

Összességében az STRT közgyűlése megerősített abban, hogy létezik itthon is az az emberközpontú, „nyugatias” vállalati kultúra, amit annyira hiányolunk. De neked, kedves befektetőtársam, van egy házi feladatod: ne csak a számokat nézd a képernyőn! Menj el ezekre az eseményekre. Merj kérdezni, merj ott lenni – a széksorok között, a lépcsőházban és a büfénél egyaránt.

5/5

Hiányzik a valódi networking? Akkor ne csak a monitort bámuld: az Események menüpontban folyamatosan frissül a lista a legizgalmasabb üzleti konferenciákkal és pénzügyi előadásokkal. Ott a helyed, ha a számok mögé is be akarsz látni.

Ha idáig eljutottál az olvasásban, ne is tagadd: ez a tartalom betalált. Legyél jó fej, és dobd ki a cikket Facebookra vagy LinkedInre! Neked egy kattintás, a blognak pedig egy tisztességes lökés a továbbhaladáshoz.

erosandras extremeportfolio.hu

Szerző: Erős András

2026. április 30.

Ami érdekelhet

nosignal unit link csapda és a 15 meteres kabel
Az Unit-Linked csapda és a 15 méteres kábel – Tanulságok A Grundról
Egy kicsit hosszú előadás, egy nagyon fontos szám és az ETF-ek örök igazsága
Egy kicsit hosszú előadás, egy nagyon fontos szám és az ETF-ek örök igazsága
Elmentem egy „csajoknak szóló" pénzügyi konferenciára – és meglepett
Elmentem egy „csajoknak szóló" pénzügyi konferenciára – és meglepett
Nyugati szél a magyar pampákon: STRT közgyűlésen jártam extremeportfolio.hu
Nyugati szél a magyar pampákon: STRT közgyűlésen jártam